Adatvédelmi nyilatkozat

RICKY SPORT Keszthely - Hotline +36 30 9472 454

XX. International Kupa Karsai Lajos emlékére 2015. június 20. Balatonboglár

LegfrissebbBlog bejegyzések XX. International Kupa Karsai Lajos emlékére 2015. június 20. Balatonboglár

Ebben az évben 20. alkalommal rendezzük meg az International Kupát. Az évek során versenyünk sokat változott, formálódott.

2012-ben az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány megkeresett bennünket. Versenyzőink segítségével létrehoztuk a beteg gyerekeknek a jótékonysági regattát.

Az együttműködés nagy sikert aratott a gyerekek, a szülők és a versenyzőink számára is.

Népszerű verseny volt a hajósok körében a BAHART Regatta, a tavalyi év volt az első, amikor a két versenyt, a Regattát és az Interkupát közösen rendeztük. Tettük ezt azért, hogy még színvonalasabb rendezvényt biztosítsunk hajósaink részére.

Az idei évben is közösen rendezzük versenyünket. Az alapítvány munkáját segítve társszervezőként a Bátor Tábor Alapítvány is csatlakozik a rendezéshez.

Reméljük, az elmúlt évekhez hasonlóan népes versenyzőgárdával, jó időjárási viszonyok között, mosolygó gyerekekkel, felhőtlen, derűs szülőkkel versenyzünk!

Jó szelet!

 

A verseny ideje:                             2015. június 20.

Verseny helye:                               Balatonboglár vitorláskikötő és az előtte lévő vízterület

Hajóosztályok:                               YS I, YS II, YS III.

Versenyvezető:                             Dániel Gábor

Előnevezés:                                    vitorlas@balatonihajozas.hu

Nevezési határidő:                        Elektronikus formában a versenyt megelőző szerda 24 óráig.

A verseny helyszínén 19-én 18 – 21 óráig.

A verseny napján 7,30-tól 9,30-ig.

Nevezési díj:                                   Felnőtt: 6.000,- Ft/fő

Gyermek: 3.000,- Ft/fő

Értékelés:                                        Az érvényes YS táblázat és képlet szerint.

 

Versenyprogram:

8.30 órakor kormányosi értekezlet a kikötőmesteri iroda előtt

Szombat:

9 óra 50 perckor előkészítő jelzés.

9 óra 55 perckor figyelmeztető jelzés.

10 óra rajt minden hajóosztálynak egyszerre.

Verseny időtartama:

limitidő 16.00 óra.

Pályajelek:

Rajtvonal:

Balatonboglár BH Zrt. kikötő előtt kb. 500 m-re elhelyezett 3-as számú bója és a rendezőhajó közötti egyenes.

 

  1. bója: Balatonlelle BH Zrt. kikötő előtt 500 m-re
  2. bója: Révfülöp kikötő előtt kb. 500 m-re
  3. bója: Balatonboglár BH Zrt. kikötő előtt Rajt-cél

Célvonal:

3-as bója és a kék lobogót viselő rendezőhajó közötti egyenes

Versenypálya:

Minden hajóosztálynak: rajt-1-2-cél . A pályajeleket balkéz felől kell kerülni.

Pályarövidítés:

Elégtelen szélviszonyok esetén a rendezőség bármelyik pályajelnél a versenyt befuttathatja.

Díjkiosztó:

A vacsorával és tánccal egybekötött eredményhirdetés tervezett időpontja 18 óra.