Adatvédelmi nyilatkozat

RICKY SPORT Keszthely - Hotline +36 30 9472 454

november 3, 2019

XXIV. International Kupa – Fortély győzelemmel

XXIV. International Kupa 2019. szeptember 14-én Balatonbogláron, Ricky Sport Keszthely

Ifjabb Mucsi László és csapata ebben az évben is jóval megelőzve a mezőnyt, elsőnek ért célba a Fortély nevű hajóval.

Őket követte másodiknak a Lábad-X és harmadiknak a Bolero.

A versenyen közel 300 vitorlázó 79 hajóval vett részt, akiket a szél ebben az évben sem kényeztetett el.

A mezőny hajósai az Eurakvilo Regatta gyermek résztvevőivel versenyezni újra vízre szálltak, jó hangulatban örömteli élményt szereztek egymásnak.

XXIV.Interkupa 2019 – Eredmények

Balatonboglár 2019.09.14 – Képgaléria

szeptember 26, 2018

XXIII. Inernational vándorkupa

XXIII. International Kupa 2018. szeptember 9-én Balatonbogláron, Ricky Sport Keszthely

Mucsi László és csapata nyerte a XXIII. Inernational vándorkupát.

Az International Kupa (Karsai Lajos emlékére) megrendezésére a hagyományok szerint Balatonbogláron került sor a BAHART regatta versenysorozat utolsó fordulójaként.

A versenyre több mint 60 hajó nevezett, az időjárási viszonyok miatt a parton vártak a versenyzők. A Magyar Vitorlás Szövetség rendezőcsapata délben rajtoltatta a futamot.

A hajósok viharos szélviszonyok között teljesíthettek.

A 7. alkalommal sorra kerülő Eurakvilo jótékonysági vitorlásversenyt szinte az egész regatta mezőnye segítette.

A jó hangulatú díjkiosztó ünnepséget Borbély Ferenc vezette, ahol a hajósok átvehették a megérdemelt díjakat.

Az International vándorkupát Rick Csaba adta át a Fortély kapitányának.

Eredmények

Képgaléria

augusztus 23, 2018

XXIII. International Kupa 2018

XXIII. International Kupa 2018. szeptember 9-én Balatonbogláron, Ricky Sport Keszthely

XXIII. International Kupa 2018. szeptember 8-án Balatonbogláron, a Bahart Regatta versenysorozat 9-10. futama.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezen a napon kerül megrendezésre a VII. Jótékonysági Eurakvilo Regatta is.

április 30, 2018

SOLING Európa-bajnokság 2018

Soling 2018 Europabajnokság Alsaóörs

Újabb nemzetközi vitorlásversenynek ad helyet a Balaton. Május 1-jén kedden kezdődik és 5-ig tart az idei Soling Európa-bajnokság Alsóörsön. A verseny május 1-jén 18 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóján beszédet mond az Európa-bajnokság fővédnöke, Szemerey Tamás, az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. elnöke; Michael Dietzel, az International Soling Class (Nemzetközi Soling Osztály) elnöke; Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere és Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke.

 

Soling europabajnokság Alsóörs - International hajófestékek Keszthely Rickysport

 

A Soling Európa-bajnokságon várhatóan 8 ország 22 csapata versenyez majd a végső győzelemért.Magyarországot három csapat, a Varjas Sándor – Kovácsi László – Meretei Gábor, a Szűcs István – Gyulai Gábor – Szűcs Péter, valamint a Wossala György – Németh Pepe – Wossala Kristóf trió képviseli.

A verseny támogatója az International Magyarországi Képviselője a Rickysport Keszthely.
Soling europabajnokság Alsóörs - International hajófestékek Keszthely Rickysport

Soling europabajnokság Alsóörs - International hajófestékek Keszthely Rickysport

szeptember 23, 2017

XXII. International Kupa 20 17 – Bahart Regatta

XXII. International Kupa 2017. szeptember 9-én Balatonbogláron, Ricky Sport Keszthely

A XXII. International Kupa Karsai Lajos emlékére Balatonbogláron szeptember 09-én került megrendezésre 240 versenyző részvételével.

A Péter-Pál vitorláshajó nyerte az International vándorkupáját.

augusztus 25, 2017

XXII. International Kupa 2017

XXII. International Kupa 2017. szeptember 9-én Balatonbogláron, Ricky Sport Keszthely

XXII. International Kupa 2017. szeptember 9-én Balatonbogláron, a Bahart Regatta versenysorozat 9-10. futama.

november 21, 2016

Vendée Globe rajt 2016

Atlanti óceán, Franciaország, Vendée megye, Sables d’Olonne, Fa Nándor, International, Spirit of Hungary, Ricky Sport Keszthely

A Vendée Globe 20 évvel ezelőtti rajtjának élménye mély nyomot hagyott bennem.

Magyar ember számára szinte elképzelhetetlen az a fajta érdeklődés, lelkesedés, rajongás, odaadás, ami a versenyt és versenyzőket Franciaországban körülövezi.

november 3, 2016

Atlanti óceán, Franciaország, Vendée megye, Sables d’Olonne…

Atlanti óceán, Franciaország, Vendée megye, Sables d’Olonne, Fa Nándor, International, Spirit of Hungary, Ricky Sport Keszthely

2016. november 06-án rajtol a Vendée Globe, a világ legkeményebb szóló vitorlásversenye, ahol a versenyzők külső segítség- és megállás nélkül hajózzák körbe a Földet a Horn fok megkerülésével.

október 12, 2016

Rio 2016

Rió 2016 XXXI. nyári olimpiai játékok, vitorlázás

RIO 2016

Nagy megtiszteltetés ért bennünket, amikor áprilisban Keló (Kelemen Tamás) azzal kereste fel Gergő fiamat, hogy mit szólna, ha Berecz Zsombi műszaki hátterét biztosítaná a 2016-os Olimpián.

A feladat a hajók konténerbe rakodásától kezdődik, aztán a versenyhajó riói felkészítését, az edző motoros csekkolását, illetve a felmerülő műszaki feladatok megoldását egyaránt magába foglalja.

szeptember 24, 2016

Napsütésben, kitartó széllel….

Bahart Regatta Balatonboglár - XXI. Karsai Lajos emlékverseny

Napsütésben, kitartó széllel megrendezett emlékverseny XXI. alkalommal Karsai Lajos emlékére.

Bahart Regatta Balatonboglár - XXI. Karsai Lajos emlékverseny

A BAHART REGATTA boglári futama az International Kupa, melynek abszolút győztese a Pannónia 50-es cirkáló.

Csodálatos napsütésben, kitartóan fújó szélben sikerült versenyünket megrendezni.

Nevezett versenyzőinknek segítségével az idén V. alkalommal megrendezett élménynapon felejthetetlen emléket adhattunk az Eurakvilo Regatta Jótékonysági Vitorlásverseny résztvevőinek.